Állami kezességvállalás lakáscélú hitelekhez (Fészekrakóprogram)
Az állami garancia, annak személyi, tulajdonszerzési és pénzügyi feltételei. Az ingatlan vételárára vonatkozó követelmények, kezességvállalási díj.
Állami kezességvállalás lakáscélú hitelekhez
Tartalom:
Mit jelent az állami garancia?
Ki jogosult állami kezességvállalásra?
Az ingatlan vételárára vonatkozó követelmények
Tulajdonszerzési feltételek
Pénzügyi feltételek
Kezességvállalási díj
A kormány a Fészekrakóprogram keretében kiterjesztette azoknak a személyeknek a körét, akik a lakáscélú hitelüket állami készfizető kezességvállalással vehetik fel. Az állami kezességvállalás csökkenti a szükséges önrész összegét, ezzel kedvezőbb feltételekkel lehet lakáshitelhez jutni. 2005. februárjától igényelhetik az állami kezességvállalást a fiatal párok vagy gyermekét egyedül nevelő személyek, míg korábban a köztisztviselők, a Magyar Honvédség és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai, illetve 2005. január 1-jétől a közalkalmazottak, valamint a bírók, ügyészek és az igazságügyi alkalmazottak részesültek ilyen kedvezményben.
Jelen ismertetőben a fiatalok által igényelhető állami garancia feltételeit ismertetjük, a közszférában dolgozókra vonatkozó előírásokat külön leírásban találhatják meg.
Mit jelent az állami garancia?
Az állam meghatározott feltételek mellett készfizető kezességet vállal a központi költségvetés terhére a lakáscélú ingatlan építéséhez, vásárlásához hitelintézettől igényelt, 2004. december 31-e után megkötött hitelszerződés alapján folyósított kölcsön összegének a hitel fedezetéül szolgáló, a hitelcél szerinti lakásingatlan hitelbiztosítéki értékének 60%-át meghaladó részére legfeljebb a hitelbiztosítéki érték 100%-áig (garantált hitelrész). Az állami kezességvállalás mértéke a garantált hitelrész és az erre felszámított kamat és kezelési költség 100%-a. A hitelt felvevő részére ez azért jelent nagy előnyt, mert a hitelintézet jóval kisebb önerőt követel meg a lakáscélú hiteligény elbírálása során.
Ki jogosult állami kezességvállalásra?
Az állami kezességvállalással biztosított hitelt házastársak, élettársak, valamint gyermeket nevelő egyedülálló személyek vehetik igénybe, ha:
1. a hitelkérelem benyújtásakor a házastársak vagy az élettársak egyike sem, illetve a gyermeket nevelő egyedülálló személy nem töltötte be a 35. életévét;
2. a kölcsön felvételénél az adós(ok) mellett adóstárs csak az adós(ok) közeli hozzátartozója (vagyis házastársa, egyeneságbeli rokona, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermeke, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülője, valamint testvére);
3. a támogatást igénylőnek, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének, együttköltöző családtagjainak - bizonyos kivételektől eltekintve - nincs másik lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga, illetve önkormányzati tulajdonban lévő, illetőleg szolgálati jogviszonyhoz vagy munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya;
4. az eladó az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa;
5. az adósnak, adóstársnak, ezek házastársának, élettársának és szülői felügyelete alatt álló kiskorú gyermekeinek, valamint az együttköltöző családtagjainak nincs államilag támogatott lakásépítési, lakásvásárlási, lakásbővítési célú kölcsönük, vagy azt 360 napon belül visszafizetik;
6. a házastársak vagy az élettársak legalább egyike, illetve a gyermeket nevelő egyedülálló személy magyar állampolgár vagy olyan uniós állampolgár, aki Magyarországon munkavállaló és a támogatás igénylésének időpontjában érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik.
Az ingatlan vételárára vonatkozó követelmények
Az állami kezességvállalás csak akkor jár, ha a hitellel vásárolt ingatlan vételára, új lakás építése vagy vásárlása esetén pedig a telekár nélkül számított általános forgalmi adót tartalmazó építési költsége vagy vételára nem haladja meg:
1. Budapesten és megyei jogú városokban használt lakás esetén a 12 millió forintot, új lakás esetén a 15 millió forintot,
2. más településeken használt lakás esetén a 8 millió forintot, új lakás esetén a 12 millió forintot.
Fontos előírás, hogy a nyújtott kölcsön teljes összege nem haladhatja meg a hitellel vásárolt ingatlan vételárának, új lakás vásárlása vagy építése esetében pedig a telekárral együtt számított, általános forgalmi adót tartalmazó vételárának vagy építési költségének 90%-át.
Tulajdonszerzési feltételek
Az állami kezességvállalás feltétele, hogy
1. a házastársak vagy az élettársak a kölcsön adósai legyenek és a hitelcél szerinti ingatlanban közös tulajdonjogot szerezzenek, illetve
2. a gyermeket nevelő egyedülálló személy a kölcsön adósa legyen és a hitelcél szerinti ingatlanban tulajdonjogot szerezzen.
Fontos tudni, hogy a hitelcél szerinti ingatlanban kizárólag a házastársak, az élettársak, a gyermeket nevelő egyedülálló személy, valamint gyermekeik szerezhetnek tulajdonjogot.
Pénzügyi feltételek
A készfizető kezességvállalás további feltétele egyebek mellett, hogy
1. a nyújtott kölcsön fedezetéül szolgáló, a hitelcél szerinti ingatlan hitelbiztosítéki értékét a jogszabályi előírásoknak megfelelően határozták meg,
2. az adós(ok), illetve adóstársak hitelképessége jövedelmi helyzetüket is figyelembe véve a kölcsön teljes összegére vonatkozóan - a kölcsönt nyújtó hitelintézet belső szabályai szerint - fennáll,
3. a kölcsön fedezetét biztosító jelzálogjogot a hitelintézet javára kizárólag a garantált hitelrészt meghaladó kölcsönösszegre és annak járulékaira kötik ki,
4. a kölcsön teljes hiteldíj mutatójának mértéke kisebb, mint a kölcsönt nyújtó hitelintézet által állami kezességvállalás nélkül, azonos devizanemben, kamattámogatás szempontjából azonos feltételekkel nyújtott lakáskölcsön teljes hiteldíj mutatója.
Kezességvállalási díj
A hitelfelvevő az állami kezességvállalás után a központi költségvetés javára kezességvállalási díjat köteles fizetni, amit kérésére a hitelintézet meghitelez. A garantált hitelrész folyósított hányadára számított kezességvállalási díj összegét a hitelintézet - a garantált hitelrész folyósítási napját követő hónap 5. napjáig - átutalja a központi költségvetés részére a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01034004 Különleges bevételek számlára.
Amennyiben a hitelfelvevő nem kéri a kezességvállalási díj meghitelezését, egy összegben megfizetheti a díj összegét a hitelintézet részére. A hitelintézet e hitelek esetében is a fent meghatározott időpontban utalja át a kezességvállalási díj összegét a központi költségvetés részére. A díj mértéke a garantált hitelrész - kezességvállalási díj nélkül számított - összegének 2%-a.
Deviza alapú hitelnél a forintban fizetendő díjat
1. forintban folyósított kölcsön esetén a garantált hitelrész forintösszege alapján,
2. a kölcsön devizanemében folyósított kölcsön esetén a garantált hitelrész folyósítási hónapjának utolsó munkanapján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyam alapján kell megállapítani.
A kezességvállalási díj hitelintézet által történő meghitelezése esetén a díj összege növeli az állami kezességvállalással biztosított garantált hitelrész összegét, illetve mértékét.






